A merülő vagy más Magyarországon inkább elterjedt nevén a búvárszivattyút több célra is használhatjuk: egyfelől nem várt talajvíz vagy sok csapadék nem várt helyen való felbukkanása: alagsorban, pincében vagy szuterénban történő eltávolításra valamint használható kutakból való víz felszínre hozására.
A szennyvizek eltávolítására használatos szivattyúk nagyobb anyagokat, komolyabb szennyeződéseket is képesek felszívni, köszönhetően a nagyobb rácsozatnak. Ezzel a maximális vízszállítási képessége is megnő a gépnek, éppen ezért a lehet egyes szennyvízszivattyúk teljesítménye 15000 l/óra (míg a legjobb tiszta víz szivattyúké is éppen eléri a 10000 l/órát). Ezt egyébként úgy érik el, hogy rendkívül kis rés-veszteséggel dolgoznak, így a legkisebb fojtásra is drasztikus visszaesés mutatkozik, mind a szállított folyadék mennyiségében, mind a szállítási magasságban.
Fentiekkel szemben a tiszta víz szivattyúk egészen a földig képesek eltávolítani a vizet, addig a szennyvízszivattyúk akár 40-50 mm vizet is hagyhatnak maguk után. Ezen magasság után ugyanis a víz szintje a szivattyú szívó része alá kerül, ezáltal a gép víz helyet levegőt fog szippantani amely azonban egyetlen fajta vagy féle szivattyúnak sem tesz jót.